Gasztronómia

A kanári-szigeteki konyhát döntően a spanyolországi ízek határozzák meg, de azért akad néhány helyi különlegesség is.

A szigetek alapvető ételalapanyaga a „gofio”, ami pirított kukoricalisztből készül. Ez egy jellegzetes helyi fogás, amit a guanchok örökítettek át. Az ételek, főként a levesek sűrítésére használják.

A mojo fűszeres fokhagymás szósz, zöld és vörös változata ismert. Egyik petrezselyemből és korianderból, másik csilivel fűszerezett pirospaprikából készül.

Hús-, illetve a halételek mellé a papas arrugadas-t kínálják, ami tengervízben hámozatlanul főtt krumpli, melyet fogyasztani is hámozatlanul szokás.

A főfogások között természetesen a halételek a meghatározóak. A szigeten nagyon sok halétterem található, melyek nagy részében frissen fogott halakat, tengeri falatokat kóstolhatunk. Kísérőként száraz vörösbort ajánlanak.

Nagyon kedvelt a bárokban kapható tapas – ezek apró hús-, sajt-, hal- és kagylódarabok, a borok semlegesítésére szolgálnak.

Előételként szívesen fogyasztanak olívabogyót a kecskesajtok valamelyikével. Kedvelt fogás a jamon serrano, azaz serrano sonka, mely minden étterem kínálatában szerepel.

A szigeteken termelt borokról már Shakespeare is megemlékezett, a Malvasia egykor a világ legjobb bora címet is elnyerte.

Végül a gyümölcsös standokon új világ nyílik meg előttünk. Fogyaszthatunk mangót, vagy a kissé kellemetlen illatú de mégis ízletes papayát, vagy a nem túl ínycsiklandó elnevezésű, de töményen édes kakist.